2011. április 27., szerda

Tej és víz

Köszönöm szépen mindenkinek a kedves, bátorító szavakat! Igen, valóban nem szabad beengedni a tudatunkba mások negatív gondolatait, félelmeit. Sajnos kódolni tudja a mi életünket is. Ha ez az én utam, márpedig ez, én választottam, akkor ezt kell járnom. Az összes pozitív és negatív hozadéka csak nekem okoz örömöt, vagy bánatot, az én felelősségem. A kezünkben van a lehetőség, ahogy mindenki másnak is a kezében van a lehetőség, hogy a lehető legjobbat hozza ki az életéből. Kinek mi a jó, arról pedig napokat, heteket lehetne merengeni, beszélgetni.
Eszembe jutott még valami az első átbeszélgetett éjszakáról :
Megkérdezte, hogy mit hozzon, mit szeretnék. Én félreértettem és azt gondoltam, azt kérdezi, hogy mi van nekem otthon innivaló. Elegánsan közöltem vele, hogy van otthon tej és ásványvíz.
Gondolhatjátok, hogy mit hozott éjszaka... Hát mi mást mint tejet és ásványvízet... Na meg csokit. Nem is tudom, mit gondolhatott, amikor ezt mondtam Neki!! Azóta egyszer beszéltünk erről, mintegy anekdotaként, Montenegroban meséltünk a történetünket, egy kedves ismerősünk testvérének. Csak somolygott a bajsza alatt, amikor ez szóbakerült.
Más. Még ezen az éjszakán történt más vicces is. Legalábbis nekem viccesnek tűnik. Hát íme. Beszélgettünk ugyebár majd átölelt, a vállgödrére vonta a fejemet és úgy duruzsolta egész éjjel, hogy " moja lepa crna macka ". Én pedig egyszercsak riadtan megkérdeztem tőle, " probléma van a szíveddel, ugye? ". Szerintetek? Normális ember nem kérdez ilyet, különösen nem ebben a szituban. De én igen. Természetesen nincs baja / szerencsére :) / a szívének. A válasz egyszerűen ennyi volt csak : miattad van ez a nagy dörömbölés odabennt.
Február végén indultunk vissza, valahol itt tartottam, csak közbeiktattam a házasság körüli hercehurcákat.
Elnézést kérek mindenkitől a csapongásért, de ugyebár írom a közelmúlt eseményeit, de néha kénytelen vagyok aktuális dolgokat is beleszőni a történetbe.
Tehát amikor indultunk vissza, jött egy sms a szüleitől, hogy az édesanyja eltörte mindkét (!) kezét. A temetőben történt, megcsúszott, elesett. Tehát irány Trebinje mert segíteni kell. Most kezdődik majd a gyógytorna, stb. Eddig segítettünk amit tudtunk a lakásban, a kertben. Most itthon vagyunk Magyarországon, a lányomnak most lesz a ballagása. Aztán a nyáron majd jön a Barátnőivel, de ne szaladjunk így előre, még pontosan nem tudjuk, hogy mikor. Felvételik lesznek Neki, na meg az érettségi. 

2011. április 12., kedd

Bürokrácia

December 15-től van nyitva az Unio kapuja a Bosznia-Hercegovina állampolgárai számára. De azért itt nincs vége. Igaz nem kell vízum, nem kell meghívólevél, de azért vannak megkötések. Fél év alatt 90 napot lehet az Unio területén tartózkodni /darabolva vagy egyben, ez mindegy /, majd fél évig nem léphetnek az Unio országaiba. Van olyan ország is, aki komoly összeg felmutatásával engedélyezi a területére való beutazást.
Érdeklődtünk az esküvő feltételei felöl is. Mert ugyebár a tartózkodási engedély megadásához egyszerűbbnek tűnt otthon házasodni, nem kell honosítani stb.
Megkérdeztem egy önkormányzatot : születési anyakönyvi kivonat és igazolás, hogy nem házas, ezek hiteles fordítása. Milyen egyszerű is, gondoltuk mi, naívan.
Majd a válás után, egy budapesti önkormányzatnál tettem fel ugyanezt a kérdést. Milyen ország is? - kérdezte kedvesen a hölgy? Hát kell a születési valóban, kell az igazolás is, hogy nem házas, de kell még egy papír Trebinjéből, az önkormányzattól, hogy Ő / személyes adatokkal alátámasztva / feleségül akar venni engem / én személyes adataimmal megspékelve /, majd mindezt lefordítattni és elküldik valamelyik nagyhatalmú minisztériumba. 1- 2 hónap múlva rákerül a pecsét és HURRÁ ország-világ előtt egybekelhetünk...!
De! Áprilisban lesz a lányom ballagása, természetesen megyünk és itt letelt a 90 nap. Következik a fél év szünet! Mire újra jöhet Magyarországra, gondolom én elévülnek a papírok / ez is fél év /. Tehát lehet mindent kezdeni elölről...
Az önkormányzatos hölgy viszont javasolta, hogy kérdezzük meg milyen papírokat kérnek tőlem Bosznia-Hercegovinában, lehet, hogy itt sokkal egyszerűbb az eljárás és otthon csak honosítani kell.
És valóban! Itt csak a születési anyakönyvi kivonat kell és az igazolás, hogy nem vagyok házas. Hiteles fordítás és ennyi.
Édesanyám mondta, most Március végén, amikor otthon voltunk, hogy amit Neki is végig kellett papírozni... Azt mondta, hogy nem csinálná végig mégegyszer. Több mint 40 év telt el, Európáról van szó mindkét esetben de nem sok változott a bürokráciát illetően.
Most itt tartunk időben, most a hónap végén megyünk haza ugyebár, és jönnek velem a papírjaim is.
Ja, még valami. Majd elfelejtettem! Gondolom sokan fogják a fejüket, mit is csinál ez az őrölt nő? Megismer valakit, elválik és máris hozzámegy az új szerelméhez. Ez otthon és más országban, másokkal is megtörtént már gondolom én. Először is az emberem szeretne feleségül venni, hagyománytisztelő ember. Másodszor pedig amit fentebb leírtam, az idő tényező. Roppant megnehezíti az utazgatást ez a fél éves pausa. A másik, az én helyzetem sem sokkal könnyebb itt : fél év alatt én is csak 90 napot tartózkodhatok itt. de amint összeházasodunk, nekem itt kiadják rögtön a rendőrségen az 1 éves ittartózkodásra feljogosító iratokat.

Papírforma

Előszőr Neked írok, KEDVES olvasó, aki óva intettél egy szerbbel való kapcsolattól. Kitöröltem a bejegyzésedet, kérlek ne haragudj érte, de nem akarom látni, nem szeretném ha befolyásolna, belém égne az intelmed, mint a billog... Én hiszem és mindíg is hittem, hogy vannak kivételek. Mindíg és mindenhol, mindenben. Nem lehet valakit elítélni csak csupán a származása miatt. Mert szerb. És mi magyarok? Mi jobbak vagyunk?
Remélem Te is találkoztál olyan emberrel és remélem a Társad is lett, aki ugyanazt gondolja, mondja, ugyanabban a pillanatban mint Te! Ha ez az anyanyelveden történik az is fantasztikus, az is csoda. de mit gondolsz akkor ha mindez egy harmadik nyelven történik? Nap mint nap. Hétről hétre, hónapról hónapra. Ezt minek lehet nevezni? Mert velünk ez történik. Minden nap.
Van korkülönbség / jelentős az én javamra, 9 év /, van vallási különbség : Ő pravoszláv, én katolikus vagyok, és nem is tudom felsorolni mennyi mindent lehetne még találni, de mi úgy érezzük megtaláltuk a másik felünket. Ha létezik ez, rokonlelkek, ikerlekek, nevezze ki minek akarja, akkor mi azok vagyunk.
Novemberben és decemberben Montenegroban, illetve Bosznia-Hercegovinában voltunk.
December 15-e volt az első nap, amikor Ő szabad emberként, vízum nélkül léphette át a határt. Mentünk is rögtön. Nem láttam már a lányom és a szüleim 1 hónapja és szerettem volna ha megismerik Őt és eloszlanak a kételyek. Mert kételyei mindenkinek voltak. Távolság, idegen ország, idegen kultúra. December 15 és Február 26 között Magyarországon voltunk. Volt 2 Karácsonyunk, volt Januárban 2 születésnapunk, ugyanis 2 nap / és 9 év / van közöttünk. Optimálisan a két nap közé tettük az ünnepi vacsorát... Közben ingáztunk Budapest és a Nemzeti Park tövében található házikó között.
A mi Karácsonyunk a lányommal, a szüleimmel és testvéremmel  és a nagymamámmal telt, Budapesten.
Amikor ketten voltunk, csendesen teltek a napjaink. Egyik nap Ő főzött, a másik nap én. Séták a havas erdőben.
Szilveszter szintén kettesben. Én főztem vacsorát, fehérboros sajtlevest, pirított kakukkfűvel meghintett kenyérkockákkal és kacsamellett sütöttem narancsos káposztaágyon, zöldborsmártással. A konyhában az udvaron keresztül lehet kijutni, ezeddig ez hétvégi házként funkcionált, jó volt így. Most is jó volt. Amikor végeztem a konyhában, be akartam menni a házba, olvasgatni amíg sül a hús, de Ő viccesen visszatoloncolt, közölte : még várnom kell.
Kb. 20 perc múlva megjelent, kézenfogva vezetett maga után. Mindenhol mécsesek voltak. Az udvaron, a járda mellett, a napelemes lámpácskákra, a 10 cm-es hóba süllyesztve, a kútkáván, a lépcsőn, a verandán, a szobában, mindenhol...Gyertyák égtek a hálószobában, a kandallóban duruzsolt a tűz. Soha ennél kedvesebb meglepetésben nem volt részem.
Aztán jött az Ő Karácsonya. Pesten voltunk, koncertre mentünk. Elmentünk a Szerb utcai kis templomba, Január 7-én. Utána találkoztunk a lányommal, hol másutt mint egy bevásárlóközpontban, hiszen tél volt. Amíg vártuk Őt, egy kávézóból, két férfi szerbbül megszólította az emberemet, áldott Karácsonyt kívánva. Én csodálkozva néztem, hogy ennyire felismernék egymást? De nem, az idősebb Úr ott volt a templomban és felismerte az emberemet, sajátos templomlátogatási szokása miatt. Ő ugyanis megcsókolta az ikonokat, ez nem mindenhol szokás, de erről még sajnos nem tudok bővebbet írni, még nem vagyok járatos benne. Elbeszélgettek néhány percig, az idősebb Úr tanár egy budapesti gimnáziumban, a fiatalabb férfi focista, a zöld-fehéreket erősíti, magyar feleséggel.
Közben érdeklődtünk, mi a módja, hogy tovább maradhasson. Ugyanis kitűzték a válásom időpontját, Március 30-ra. Ő pedig csak, március 15-ig maradhat maximum, utána fél év szünet. Hát itthon nem lehet intézni semmit, csak Sarajevoban. Fránya 2 héten múlt csak a dolog, illetve kb. 1900 km, és az ennek megfelelő üzemanyagon. De ha majd összeházasodunk kérhetünk belépési engedélyt az országba.
Közben megemlítem azt is, hogy én ilyen és ehhez hasonló procedúrákon már átmentem egész gyerekkoromban. Édesanyám ugyanis nem Magyarországon született, hanem az egykori Csehszlovákiában. Magyarként, de nem az anyaországban. Pozsonyban ismerkedtek meg a szüleim, majd az esküvő körüli papírok, bonyolult bürokratikus eljárások. Hasonló mint nekünk most...
Az anyai nagymamám pedig 9 évvel volt idősebb a nagypapámnál....
A történelem ismét ismétli önmagát. De mintha velünk ez hatványozottabban történt volna : nincs közös nyelv, anyuéknak mindösszesen csak 150 km-ert kellett leküzdeniük stb. Nekünk minden sokkal bonyolultabb, de ugyanakkor hiperszonikus gyorsasággal történt/ történik.