Nem is tudom, h hogyan kezdjek hozzá. hogy velem történt, történik e mindez vagy valaki mással. Nem tudom még. Nem is tudom, érthetetlen számomra és mindenki más számára is. Mintegy megfoghatatlan.
10 évvel ezelőtt, pont a születésnapomkor elmentem asztrológushoz. Kerek születésnap volt, ezért is éreztem úgy, hogy el kell mennem.
Leírt nekem néhány dolgot és természetesen megbeszéltük a leírtakat. azt mondta nekem, hogy 8 év múlva ismerem meg életem nagy szerelmét : egy külföldi férfi személyében.
Nevettem egyet rajta és szinte el is felejtettem.
A kedvenc dalom, az egyik nagy kedvencemtől a " Szerb határ felé" című dal volt. Évekkel ezelőtt. És ma is ez az egyik kedvencem.
A lányom, amikor még kicsike volt, és még tartott a Délszláv testvérháború, akárhányszor meghallotta a TV-ben, hogy Bosnia-Hercegovina, sikított örömében, nevetve, sikongatva, döcögve a kacagástól mondta : Anya, Apa hallottad???! Azt mondták : Bosnia-Hercegovina. És csak nevetett nagyot, cinkosan ránkkacsintva, mintha egy féltve őrzött közös titkunk lenne.
2 évvel ezelőtt nyitottam egy kis művészboltot Budapesten, a Belvárosban. a Szerb utca sarkán, a szerb templom szomszédságában.
Gondolom mostmár kezd körvonalazódni, hogy a történetem szálai melyik ország felé vezetnek majd. És hol esett rabul a szívem is.
Évek óta jártunk a családommal az exJugoslavia-ba nyaralni. Elöszőr mint mindenki más Horvátország irányába vettük az utunkat. Már ott is éreztem valami furcsa megfoghatatlan érzést.
De vadabb tájak felé hajtott a szívem.
Így jutottunk el Montenegroba. Itt viszont nem csak éreztem, tudtam is itthon vagyok. Van egy hely, ahol ha elmentünk, egy kéz szorította össze a szívem és lekem legmélyebb pontját, testem minden atomja jelezte : Te itt már jártál. Szinte fájt ez az érzés, belémmart és nem engedett, fogva tartott. Egy síkságon vezet az út, egyik oldalt szelídnek mondható domb, mögötte valahol a tenger. A síkság másik oldalán pedig hatalmas hegy magasodik, kiáltja egy nép fájdalmát az Ég felé. Ez az a hely. Tudtam, hogy honnan nem tudom, csak éreztem, de nim is TUDTAM a hegy mögött van egy város, ahol nekem volt múltam. És talán jelenem. De ezt akkor még nem tudtam.
CrnaMacka
10 évvel ezelőtt, pont a születésnapomkor elmentem asztrológushoz. Kerek születésnap volt, ezért is éreztem úgy, hogy el kell mennem.
Leírt nekem néhány dolgot és természetesen megbeszéltük a leírtakat. azt mondta nekem, hogy 8 év múlva ismerem meg életem nagy szerelmét : egy külföldi férfi személyében.
Nevettem egyet rajta és szinte el is felejtettem.
A kedvenc dalom, az egyik nagy kedvencemtől a " Szerb határ felé" című dal volt. Évekkel ezelőtt. És ma is ez az egyik kedvencem.
A lányom, amikor még kicsike volt, és még tartott a Délszláv testvérháború, akárhányszor meghallotta a TV-ben, hogy Bosnia-Hercegovina, sikított örömében, nevetve, sikongatva, döcögve a kacagástól mondta : Anya, Apa hallottad???! Azt mondták : Bosnia-Hercegovina. És csak nevetett nagyot, cinkosan ránkkacsintva, mintha egy féltve őrzött közös titkunk lenne.
2 évvel ezelőtt nyitottam egy kis művészboltot Budapesten, a Belvárosban. a Szerb utca sarkán, a szerb templom szomszédságában.
Gondolom mostmár kezd körvonalazódni, hogy a történetem szálai melyik ország felé vezetnek majd. És hol esett rabul a szívem is.
Évek óta jártunk a családommal az exJugoslavia-ba nyaralni. Elöszőr mint mindenki más Horvátország irányába vettük az utunkat. Már ott is éreztem valami furcsa megfoghatatlan érzést.
De vadabb tájak felé hajtott a szívem.
Így jutottunk el Montenegroba. Itt viszont nem csak éreztem, tudtam is itthon vagyok. Van egy hely, ahol ha elmentünk, egy kéz szorította össze a szívem és lekem legmélyebb pontját, testem minden atomja jelezte : Te itt már jártál. Szinte fájt ez az érzés, belémmart és nem engedett, fogva tartott. Egy síkságon vezet az út, egyik oldalt szelídnek mondható domb, mögötte valahol a tenger. A síkság másik oldalán pedig hatalmas hegy magasodik, kiáltja egy nép fájdalmát az Ég felé. Ez az a hely. Tudtam, hogy honnan nem tudom, csak éreztem, de nim is TUDTAM a hegy mögött van egy város, ahol nekem volt múltam. És talán jelenem. De ezt akkor még nem tudtam.
CrnaMacka
Szívemből szóltak a szavak ,melyeket leírtál!Van ott valóban egy hely, ahol valami történik az emberrel,valami olyan ,mint Odüsszeusszal vándorlásakor a bűbáj szigetén.Az ember megtelik nyugalommal az idő nem lesz többé fontos!
VálaszTörlés