Az esküvő

Nem szeretném hosszasan ecsetelni az esküvő körüli dolgokat. Be kellett adni a szülestési anyakönyvi kivonatot, a jogerőre emelkedett bírósági végzést a válásról illetve az igazolást az önkormányzattól, hogy szabad vagyok / elvált /. Ennyi és nem több. Meg a hiteles fordítások. 60 euroért lefordították a papírokat, egy magyar származású úr (ügyvéd / bíró / közjegyző, nem tudom pontosan ) Podgoricán, másnapra megcsinálta és volt olyan kedves, hogy leküldte Kotorba. Nagyon egyszerű volt valóban minden, otthon sem kellett rohangálni, 1 óra alatt megkaptam mindenemet. Elvittük a paksamétát Trebinjébe és megkaptuk az időpontot : 2011 Május 26, délután 1 óra.
Én már tudtam, hogy a tanúm / kuma az itteni neve, ami itt sokkal többet jelent, mint nálunk, itt egy életre szóló kapcsolatot jelent / az itt, Tivatban élő és dolgozó barátnőm lesz. Az emberem is felkérte az Ő kum-ját, egy barátja személyében, aki szintén Montenegroban dolgozik, de szerb állampolgár.
A szüleim nekem mondták, hogy ideutaznak a nagy napra, de aztán megváltoztak a dolgok. A testvérem ugyanis Németországban él, dolgozik, az Ő barátja pedig Londonban. A szüleink pedig Budapesten... Remélem tudsz követni Kedves Olvasóm, lassan fél Europáról beszélgetünk. Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Montenegro, Szlovákia, Németország, Anglia. Nagymamánk most volt 80 éves, friss, fiatalos "csajszi", aktív vallási és politikai életet él a drága, plusz még a ház körüli kertet is Ő ápolja. De ezt a hosszú utat nem vállalta be. Megértem, fiatalabbaknak is fárasztó. Tehát itt kezdett eldőlni a dolog. A barátaim sem tudtak volna csak úgy ripsz-ropsz utazni. Apuval elültünk és megbeszéltük a számunkra legésszerűbbnek tűnő megoldást - megtartjuk mi Trebinjében, aztán amikor hazamegyünk, akkor egy vacsora a családdal és a barátokkal. Fájdalmas, de anyagilag is ez volt a legjobb döntés, repölőjegyek Pestre, autózás Trebinjéba, szálloda stb. Egy vagyon lett volna.
Tehát már itt megint ismételte magát a családi történelem. Mert az anyuék esküvőjén, /Csehszlovákiában volt/ anno az apai nagyszüleim nem vettek részt... Na nem a 150 km miatt, hanem mert nem akarták azt az esküvőt.
Megkaptuk ugyebár az időpontot és az emberem szülei mondták, hogy Ők nem jönnek... Ők sem. Mert nem telt le a gyászév. Itt ezt is nagyon komolyan veszik. Mi házasodjunk csak össze, de Ők nem jönnek el. Pedig csak a Városházára kellett volna. Értem is meg nem is. 15 perc, ami soha nem jön már vissza.
Az esküvő után azt terveztük, hogy a kumával és a kummal felmegyünk egy kis faluba, a Kotori öböl fölé, égbenyuló sziklák közé, egy 4-500 éves kőházba / egy kedves ismerősünk adta oda / és ott töltjük az estét. Grillezünk, eszegetünk, iszogatunk és megpróbáljuk megfejteni az élet értelmét.
25-én, amikor mentem a párom elé, láttam, hogy nagyon zaklatott szegény. A kumájának nem adtak szabadnapot... Ki legyen akkor? Az ismert közösségi portálon még a délután felvette a kapcsolatot egy trebinjei barátjával és szerencsére nem sértődött meg a fiú, hanem a legnagyobb természetességgel elvállalta. De így ez is borult annyiban, hogy ez a fiú nem jött velünk fel a faluba. Maradtunk hárman.
Egészen kicsi buli, mint az ismert sör reklámban...
Eljött a Nagy Nap. Délelött elindultunk, majd mivel nem siettünk, délre meg is érkeztünk Trebinjébe, a szülői házba. Átöltözés, kis korrigálás a leizzadt sminken, / nagyon meleg volt / ember elment a kumért, vettek egy üveg italt, majd indulás a Városházára. Megérkezett az anyakönyv vezető hölgy és most csodálkoztam nagyon el, mert megkínálták itallal és világ legtermészetesebb módján húzta meg az üveget. Nálunk azt hiszem ez elképzelhetetlen lenne. Talán még falun...
Elkezdődött a ceremónia, semmi zene, csak a Mi meg a fotós, akit a szülei kértek fel, hogy örökítse meg az eseményt. A barátnőm fordított mindent, szerencsére nem kellett hivatalos tolmács. Majd eljött az aláírás pillanata, mutatja nekem a hölgy, hogy itt írjam alá, majd a férjemnek is, meg a tanúknak is. Ez ugyebár egy hatalmas könyv, amit már előre kitöltenek, csak alá kell írni. A hölgy kiment a könyvvel együtt, hogy legépelhessék az anyakönyvi kivonatot, majd kicsit zavart arccal visszatért.
Miszerint nem jó helyen íratta velünk alá... Másik párnak írtuk alá a mi nevünket. :)
Kijavítottuk a hibát, immár jó helyre is aláírtunk. Házasok lettünk.
Majd irány a piac, mivel megkértek minket, hogy vásároljunk sajtot... Friss házi sajtot, az esküvőnk napján.
Kb. 100 méterre van csak a tér, ahol a piac szokott lenni. Úgy ahogy voltunk, virágcsokrostól, házassági anyakönyvi kivonatostól mentünk is szépen. Megittatunk ott is néhány árust, gratuláltak, mosolyogtak, megvettük a sajtokat, majd irány a Rendőrség. Leadni a papírokat, hogy mielőbb megkapjam az egy éves belépési engedélyt az országba. Ott is hasonlóan, virággal, papírokkal megjelentünk az irodában. Az úr, aki idáig kiállította a papírokat nem volt ott, a kolleganője alkoholt nem akart inni, csak egy rágóval tudtuk megkínálni. Ide majd vissza kell térnünk.
Mivel a kum nem akart jönni velünk a kőházba, ezért úgy döntöttünk, hogy egy szomszédos faluban lévő hangulatos, igazi autentikus étterembe megyünk el így négyesben. Fotókkal alátámasztva az elöző bejegyzésben megtalálható, illetve az étterem nevével, ha itt szeretnél enni Kedves Olvasóm! Nem bánod meg, hidd el!
Este a kőházban ért még engem az igazi meglepetés : a barátném csinált nekünk tortát! Joghurtos epertorta, emeletes ahogy kell, jegyespárral, szívecskés gumicukorral, csillámmal. Csodaszép volt és csodafinom!
Este beszélgetés, zenélgetés hajnali 4-ig.
Meg egy kis sírás, a részemről. Kiültem a teraszra és bizony elpityeredtem magam. Hogy csak hárman vagyunk. Hárman, három országból, egy negyedik országban.