2012. január 3., kedd

2012 január

Boldog Új Évet szeretnék kívánni minden Kedves olvasónak, idetévedőnek. Szépet, boldogot, nyugodtat, egészségeset.
Bizony megint régen nem írtam.
Itthon voltunk 2 hónapot
Idegőrlő ügyintézések.
Nagyon nehéz volt, talán le fogom írni, hogy milyen kálváriában van része annak, aki ma Magyarországon hitelt akar felvenni. Nem én, de én is közvetve érintett voltam a történetben, mivel eladtam a házamat itt Magyarországon, a kálvária pedig a "vevőmet" érintette.
Miközben a fenti sorokat írom, már tudom, hogy megteszem leírom. Két okból is - az első és legfontosabb ok, hogy Mindenki megtudja, hogy milyen csodálatos szüleim vannak. A másik pedig, néhány sorban a banki kálvária, bár tudom, hogy aki érintett benne, az a saját bőrén érzi, tapasztalja ezt. Magamnak szeretném leírni, talán így levezetem a feszültséget.
2 hónap itthon. Nem írhatom azt, hogy elfecsérelt idő volt, mivel a szeretteim körében lehettem, itthon voltunk Karácsonykor is, illetve Szilveszterkor is. De lehettett volna másképp is koreografálni ezt a dolgot a sorsnak, később jövünk, csak az Ünnepek előtt, akkor tudtunk volna dolgozni a házon. Mindegy. így történt.
Holnap hajnalban indulunk vissza.
Hétvégén Karácsony lesz. Ismét... :) Január 6-7-8-9 a pravoszláv Karácsony. Kiváncsian várom, ez lesz az első nekem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése