Trebinje

Hazaértem és mindent elmondtam a férjemnek. Még odakint megbeszéltük, hogy mindketten folytatni szeretnénk a nehézségek ellénére is / nekem család, 1000 km távolság, stb. /, de hogy hogyan arról nem sok elképzelésünk volt. Ő nem jöhetett akkor még Magyarországra, csak vízummal, december közepétől változott a helyzet, de ezt akkor még nem tudtuk. Volt egy nagy munkám, még a nyár közepén kezdtem el csinálni, ha azt befelyezem, akkor kimegyek Hozzá. Addig tartjuk a kapcsolatot telefonon, skype-on stb.
De az Élet közbeszólt, mint az ilyenkor lenni szokott.
Hétfő délután értem haza, beszéltünk minden nap. Vasárnap délután is hívott, hogy vagyok, merre vagyok, nagyon hiányzok Neki és Ő hiányzik e nekem. Majd 1 óra múlva ismét csörgött a telefonom, kétségbeesetten mondta, hogy autóbalesetben meghalt a bátyja, megy haza a szüleihez, Trebinjébe.
Éjszaka jöttek az sms-ek, nagyon szeret és szüksége lenne rám.
Tudtam, autóval nem mehetek, nagyon hosszú az út és drága is. Megnéztem, hogy mikor és hová megy vonat Budapestről. Sarajevoba volt csak vonat, de tudtam, hogy onnan még 200 km Trebinje. Sms-ek jöttek, mentek, kedden reggel indultam, Ő értem jött Sarajevoba éjszaka. A temetés aznap volt, másnap a családdal a gyászmise a templomban.
Közben az elöző fejezetemben elfelejtettem megemlíteni, hogy bemutatott a családjának, a szüleinek, a testvéreinek, barátainak.
Egy hétig voltunk együtt megint.
Majd hétfő hajnalban haza...